2013. december 31., kedd

együtt

Mikor Selena megjelent
ti mi a f*szt csináltok?-kiabált
Selena ez nem az aminek látszik-mentekedőztem Justin meg sem szólalt mintha tudta volna hogy itt van és azért csókolt meg
akkor Emma mi?-kérdezte
Justin mondj már valamit-ütöttem meg
igen ez az aminek látszik-mondta
soha de soha ne keress vége érted vége-viharzott el sírva
hagytad elmenni-mondtam
igen jól látod-mondta majd megcsókolt vissza csókoltam remélem megbízhatok benne és nem ver át megint
szeretlek-mondta
én csak mosolyogtam
gyere menjünk haza-húzott el
beültünk a kocsiba majd elhajtottunk


Justin szemszöge*
Emma nagyon naív mindent el hisz mint azt is hogy szeretem xd
csak megdugni akarom utána mehet ahova akar nem érdekel Selenát pedig vissza szerzem ha meg nem akkor van más..:D
mikor haza értünk Emma szó szerint letámadt  csókolt amit viszonoztam kezem útra indult de ezt már Emma megállította
Juss ezt még ne-mondta pedig már feküdtünk le csak nem emlékszik
okés-mondtam
csak mosolygott
de nekem most el kell mennem valahova ne várj meg-mondtam majd elmentem csajt szerezni egyszere három kényesztetet majd haza ballagtam


2013. december 17., kedd

Juss odda jött és olyat bevert neki hogy az nekem fàj
Mit csinàlsz te barom-üvöltötem rà
Fogd be-dühöngöt
Utàlak-órdìtodtam
Leszarom büdös kurva-kiabàlt ő is
Nem kellet több olyan pofont adtam neki hogy csak úgy zsibadt a kezem
Elszaladtam nem tudom merre de csak mentem és mentem
Àlj màr meg-kiabàlt utànam Sell aki mögött jött Juss
Hadjatok-mondtam idegesen
De hogy hagyunk-mondta
Nem érdekeltek nem is akartam idde jönni-mondtam maj mefordultam
juss-on még mindig ott virított kèzlenyomatom egy cseppet semm bàntam behogy màr megtíltsa mit csinàljak-.-
Senki nem mondta hogy elgyere a buliba mondta juss
Csak hogy én veletek sem akarok lenni mondtam majd leültem egy padra
Mért veszekedtek àllandóan?-hàborodot Sell
Nem veszekszek ő szól mindig mindenbe bele-mutadtam Juss-ra
Én csak védeni akarlak-jött erőléb
Nem kérrem hogy vigyázz rám-keltem fel
Sell menj haza-szólt rà Juss
Okés vigyàzmagadra kicsim-csókolták meg egymást pfúj :P
Minek küldted haza-nèztem rá
Mert beszélnünk kell-nèzet rám komolyan
Hajh mondjad-sóhajtottam
Nem dudom mért viselketsz így-ölelt át Juss
Hogy èn mé verted meg?hm?-vàrtam válaszát
Mert nem akarom hogy mással légy-mondta majd kehelt egy puszit az arcomra
Ja én hajak meg magànyossan te meg légy boldog Sell-el-dühöngdtdem hogy képzeli ő boldog lesz én meg ne meg egy fràszt
 Neked ez a bajod féltékeny vagy Sell-re-incselkedett
Te meg hibbantàl túl sokat idtàl-mondtam egyhangúan
Ha be lennék annyira rúgva akkor nem csinàlnàm ezt majd megcsókolt vissza csókoltam mikor....

2013. december 16., hétfő

a buli

Bulin*
táncoljunk-kiáltott Sell
okés-mondta Juss
elkeztünk táncolni Selena már jól be volt rúgva nem is csodálom hisz annyit ivott hogy csoda nem hányt még
úhh nézd az a gyerek téged néz menny oda-tesékelt Selena egy gyerekhez
Emma nem megy sehova-húzott vissza Juss
neked meg mi bajod?-kérdeztem felháborodva
az hogy velem táncolsz-válaszolta
ki mondja-kérdeztem
én-válaszolta ingerülten és magához húzott
kértek inni?-kérdezte Sell
aha-mondta Juss
Sell elment inniért
enged el magad sutogdta
ne akard meg tudni mi lesz ha én elengedem magam-mondtam
látni akarom-harapot alsó ajkába
lehet látod lehet nem fórdítottam magamon és elkezdtem mozgatni a csípőm hátra  néztem és Juss csak az alsó száját nézte le néztem és már kicsit állt  xd
ne csináld ha nem akarod hogy bajod essen-fenyegetett Juss
nagyon félek-incselgedtem
majd rá jössz-mondta határozottan


Jusstin szemszöge*
ahogy Emma rázta magát ahw nem találok szavakat nem tudom mit érzek iránta de én Selenát szeretem-gondoltam magamban mikor tartottam Sell-hez
kicsim-ugrott nyakamba
édes-mondtam majd bele haraptam alsó ajkamba tudta mért csinálom így elgezdte mozgatni csípőjét
menjünk el-mondtam
oké-egyezet bele
mikor mentünk volna láttam hogy Emma egy fiúval enyeleg forrtam a dühtöl ezért odda mentem és...

2013. december 15., vasárnap

Strand

justin épp félmesztelen volt és ahww..

öhmm mitcsinász?-kérdeztem elpirulva
ja csak kaját akartam de nem megy-szomorodott el én csak röhögtem 
nincs kedved eljönni strandra-kérdezte majd elővette kiskutya szemeit *-* 
oké-válaszoltam 
na ez a beszéd röhögött
csak mosolyogtam 

Strandon*
áhh ne Justin-kiabáltam rá 
de de-röhögött majd be dobbot a vízbe
 ezt még vissza kapod ugrottam rá 
de félek lehelte szinte ajkaimba
ajánlom is-mondtam fenyegetően 
jaj mi lesz velem hisz nagyon félek-mondta gúnyolódva
majd meglátod-mondtam 
megakartam csókolni mikor kiabálást halottunk 
Justin kicsim-órdítot Selena  
kicsim dobbot le magáról Juss 
hát kösz-morgolódtam magamban ennek mindent el kell rontania gondoltam magamban mikor odda mentem hozzájuk
hát te Selena-kérdeztem majd megöleltem
haza jöttem előbb-mondta  majd viszonozta ölelésem
megtudnám fojtani egy kanál vízben
milyen volt az út kicsim-kérdezte Juss
jó..csak hiányoztál csókolta meg amit Jusss nagyon is viszonzott hisz mit vártam hogy majd ellöki? -.-

majd mikor elváltak Juss beleharapott alsó ajkába 
  
  

fojj hánynom kell ha láttom őket :P
 én nem is zavarok-mondtam majd elakartam menni de Juss vissza húzott
nem zavarsz-mondta
gyere csináljunk képeket-mondta mosolyogva Selena 
oké-válaszoltam 

Én és Juss


csak egy kép lett rólunk közös mert a többi mint selena és ő -.-







Elmehetnénk egy buliba nem?-kérdezte Juss
én benne vagyok-kiabált Sell 
énis-mondtam
akor gyerünk haza és készüljünk el-mondta Juss
oké-váalszoltuk egyszere
na nyomás
kíváncsi leszek mi lesz ebből gondoltam magamban miközben haza felé tartottunk..

 

2013. december 13., péntek

ha neki ő kell


és bele kezdet...
te egy gyönyörű lány vagy  de nekem kell Selena megértem ő szebb ő jobb ő maga tökély-válaszoltam
te is az vagy de szeretem tudod min mentünk keresztül hogy együtt legyünk hmm? tudod?-háborodott fel
ne ordíts-órdítottam rá
mért az én házam azt csinálok amit csak akarok-kiabált hangosabban
igen a te házad de ha nem ismertelek volna meg most otthon lehetnék a családommal és készülnénk a karácsonyra-ordítottam sírva
jajj hova ne szarjak hogy te mit akarsz-mondta röhögve
utállak válaszoltam
előbb még szerettél már nem?-kérdezdte majd elkezdett közeledni
megbántam és nem gondoltam komolyan löktem el-majd ki mentem a konyhába
rá ültem a székre és gondolkodtam..miért vagyok hülye mért nem jön össze Selena megcsalja én komolyan gondolom de Selena biztos most is felcsinálják de LESZAROM  ordítottam magamban
lenyugodtál cica?-kérdezte Justin
nem volt semmi bajom és ne hívj cicának mert neked selena a cicád-mondtam flegmán
tudom-mosolygott büszkén
chh-csak ennyit mondtam
és mikor jön haza a cicád?-kérdeztem
nem tudom-vont vállat
értem-mondtam
rágyujtott
kérsz-nyújtotta felém
kösz most kihagyom-mondtam majd felsiettem a szobába és bezárkóztam
 2*órával később
elaludtam le mentem a konyhába hogy igyak és egyek de bárcsak ne mentem volna le mert Justin épp.........

2013. december 9., hétfő

Szeretlek

nem tettem fel semmi sminket hisz úgyis itt leszünk a szobába bekészítettünk mindent
Justin bettet egy filmet sokat nevettünk
Film vége*
ez nagyon jó volt mondtam
szerintem is válaszolt
csak mosolygtam és ekkor megdobbtam párnával
ezt vissza kapod kezdett el kergetni elbújtam az ágyba Justin odda bújt hozzám majd elkezdte simogatni a hajam
hmm-csak ennyit mondtam majd lehunytam a szemem
tetszik-kérdezte
csak bólintottam
tudod mi van közted és selena közt?-kérdezte
na mi néztem rá-kíváncsi voltam
az hogy te a kis apróságoknak is örülsz ő meg mindig el vár mindent
szereted?-kérdeztem
is-is-mondta
ezt hogy érted-kérdeztem felhúzott szemőldökel
egyszer szeretem máskor gyűlölöm
értem-mondtam majd rá ugrottam csípőjére felnyögött
ezt csináld mégyegyszer-kérte
álmodba-röhögtem a képébe bár ne tettem volna mert közeleb húzott majd megcsókolt


csókunkba bele mosolyogtam 10*perc múlva elváltunk bele néztem gyönyörű szemeibe ami csilogott
gyönyörű a szemed-mondtam
ő csak mosolygot majd megint megcsókot Justin mondanom kell valamit mondtam amjd rá néztem
mondjad-mondta mosolyogva
nem tudom hogy elmondjam e nki hisz neki ott van Selena minek kelenék én neki de mi van ha elmondom és jó lesz minden ha elmondom legalább megtudom ha meg nem akkor soha nem tudom meg mit gondol rólam
az van Justin hogy én SZERETLEK <3
Justin lesápadt majd lelököt magáról
hova mész kérdeztem
át gondolni ezt az egészet időre van szüksége mondta majd becsapdta az ajtót maga után tudtam hogy nem szabadott volna elmondani neki borultam be az ágyba mért mondtam el neki mért szitkóztam magamban mért vagyok ennyire hülye? Elmentem lefürödni mikor végeztem mindennel befeküdtem az ágyba és utat enkedtem a könnyeimnek mikor kopogtak
gyere mondtam rekedtes hangon Justin volt az majd le ült az ágyra nem szólt majd megfogdta kezem és......

Van barátnőd

És elkezdett mozogni
ne-szóltam rá
ssh-csitítgatot majd folytatta
Justin ne-utöttem válba jó van már-gördűlt  le rólam
sóhajtottam majd elkezdtem öltözni
mért?-kérdezte tudtam mire gondol
mert neked barátnőd van aki vár-néztem rá
hajh-csak ennyit mondott
talán ha szakítasz vele lehet róla szó-mondtam
csak hogy ne fogok vele szakítani mert szeretem-majd elkezdett öltözni mert eddig mesztelen volt te tudod-mondtam majd ki menetm

otthon*
Justinnal nem volt semmi.Jó éreztem magam velük nagyon.Justin furcsán nézet rám de nem is csodálam na mindegy lementem a konyhába akkor valami gusztustalant láttam Justin épp csinált fel egy kúrvát
hogy lehetsz ekkora féreg?-futottam el
Emma várj-jött utánam Justin
mi van?-fordultam meg
ne mondd el Selenának-kérlelt
de mért csalod meg?-kérdeztem felháborodva
nem tudom de azt tudom hogy szeretem-mondta majd könnyes lett a szeme de nem sírt mert a nagy férfi egója nem engedte -.-
jól van-mondtam
köszönöm adott egy puszit az arcomra nagyon jól eset.Na jó emma ezt most haggyd abba nem nem és nem mondhatsz ilyeneket mert ő egy féreg
és létszi legközeleb ne itt jó-mondtam majd át öleltem
okés-mosolygot majd viszonozta a ölelést hozzám bújt beszipantotta illatom és addot még egy arcra puszit
ezért elviszlek este egy vacsórára jó-kérdezte
oké de nem lenne jobb egy házi mozi?-kérdeztem
benne vagyok :D -mondta majd adott egy puszit megint az arrcomra
felúgrándoztam a szobámba és rá döltem az ágyra kíváncsi leszek az estére....

2013. december 8., vasárnap

Kiruccanás

Ti mit csináltok,-kérdezte Pattie
uram isten Pattie ez nem az aminek látszik-löktem el magamtól Justint aki ugyan úgy meglepődött mint én
akkor mi? hmm? válaszoljatok Justin neked ott van selena hogy teheted ezt hmm?-háborodott fel Pattie
jajj anya hadjál már azt csinálok amit akarok amúgyis ő mászot rám-mondta majd rám mutatot
Chh! hogy én te voltál-mondtam
nem igaz ne hidj neki anya-mondta Justin
pedig neki hiszek mert ő ült és te csókolgattad-mondta Pattie
jó tudjátok mit nem érdekel-ment ki justin
Chh ekkora taplót-gondoltam magamban miközben énis ki mentem
Justin és Selena a kanapén enyelegtek-pff



Fújj és a gyerekek előtt csinálják undorító :P
ohh szia-jött oda hozzám Jaxon
szia kis édes-mondtam majd adtam neki egy eszkimó puszit :*
Justin-gyere ide kérlelte Jaon Justint de justin nem figyel mert nyalták falták egymás Selenával :P
köhm köhm szólt Jaxon mondtam hangosabban
ja mondjad öcskös
elmedünk ajahova?-kérdezte
gyerünk-mondta mosolyogva
de hova?-kérdezte
hajókázni sikított fel
oké benne vagyok állt fel justin pakoljatok össze mindanyian emelte ki a mindanyian szót majd rám nézet
én csak bólintottam

felszaladtam a szobába majd tettem be fürdőruhát és még ilyen bigybaszokat :D xd

Fürdőruha*




Majd be tettem a smink táskámat is*








hajón*
nagyon jól érzem magam már vagy ezerszer fürödtem mert Justin állandóan lenyomot meg a kicsik is Pattie szerencsére nem mondott el semmit Selenának
selena nagyon idegesíő rá van akadva Justinra és egyfolytába képeket kellet róluk csinálni -.-











 







szóval már nagyon unalmas és Justin még élvezi is -.-
itttunk egy kis alkoholt mivel én nem nagyon szogtam inni ezért meg ártott de sebaj egyszer élünk elkezdtem táncolni Justinnal ezt Pattie nem nézte jó szemmel de nem érdekel közel húzott magához megéreztem férfiasságát
szép vagy-mondta
chh!jó duma mondtam
ez nem duma igazság és az a fürdőruha rajtad az az alak ahww!-mondta
te meg vagy zakanva mondtam pedig tetszet hogy ilyenekt mondd
nem-csak ennyit mondot majd elhúzot és nekem eset nem tiltakoztam nem tudom mi van velem már 3-szor vissza csókoltam ennek rossz vége lesz
elkezdett vetkőztetni majd én is
akarlak-súgta számba
nem válaszoltam csak le löktem az ágyra majd rá ültem és elkezdtem csókolgatni a nyakát aprókat nyögöt  majd forított helyzetünkön így én voltam alúl elkezdte csókolgatni a mellemet ami belőlem nyögéseket váltott ki nem tétovázot férfiasságát belém hyelyezte mikor elkezdett mozogni...............................




nem lehetek szerelmes

Justin te mit keresel itt?-kérdeztem felháborottan
nem fejeztük be amit elkeztünk-mondta
és nem is fogjuk mert még annyinak sem szabadott volna megtörténnie-mondtam
de igen és befejezük támadt nekem majd letepert és vadul megcsókolt próbáltam síkítani de befogdta a szám

neeeeeeeeeeeeeeee!-ültem fel az ágyon csak egy rossz állom nagyon valós volt de örülök hogy csak egy állom volt  nagyn féltem el is mentem zuhanyozni hogy felfrisüljek

be álltam a kabinba majd magamra engedtem a meleg vizet rossz érzetem volt Justin miatt képeslenne megerőszakolni?-kérdeztem magamtól
nem szerintem nem
a kabin ajzó kinyílt  olyat ugrottam és próbáltam magam eltakarni mivel mesztelen voltam
mit keressel itt kérdeztem Justintól
jöttem fürdeni harapot ajkába majd végig nézet rajtam
marha löktem el majd magamra csavartam egy törölközőt
nem kell fel venned engem nem zavar-mondta röhögve
haha vicces vagy Bieber!-mondtam
kérdezhetek valamit?-kérdeztem félve
persze-mondta
megtudnál erőszakolni egy nőt?-kérdeztem justin csak egy oylan fejet vágott "ez milyen kérdés"
egyértelműen nem ha nem akarja kényszerből soha! De mért?-kérdezte
ja semmi csak kíváncsi voltam-válaszoltam majd elmentem


2*órával később
Pattie mondta hogy mitatt Juss-ról kis kori képeket

(milyen aranyos)









Ezen a képem megakadt a szemem valami írtó helyes és itt biztos jó kis fiú volt-mi nem nnem lehetek blé szerelmes hisz ő egy nő csábász)





haha nem már milyen aranyos voltál-nevetem
csak ott?-bigyesztette le száját
igen csak ott-mondtam majd feláltam és elmentem a konyhába tölteni vizet

magamba röhögtem Juss-on milyen édes volt már
kinevetsz ölelt át hátulról Justin
ige-fordultam meg de bár netettem volna mert alig fért volna el köztünk valami
ki is használta és megcsókolt vissza csókoltam mikor feleszméltem már a pulton ültem felsőnélkül és Justin a nyakamat csókolgattam mikor bejött..................................





2013. december 7., szombat

Olyan más

Majd belépet rajta egy  nő



szia  te kivagy?-köszöntött
öhh é-é-én-csag dadoktam
nyugi semmibaj nah?-mondta
csókolom Emma vagyok-mondtam
Pattie mallatte  Justin anyukája-mondta majd kezet ráztuk de tekez nem vagyok ennyire öreg
szaladt befele két gyerek






sia-köszöntek egyszerre
sziasztok-tik kik vagytok? kérdeztem majd odda hajoltam hozzájuk
én Jazzy ő meg az öcsém Jaxon-mosolyogtak
Justin hol  van kérdezték
itt vagyok-mondta Justin majd a gyerekek rá ugortak
Justin olyan más volt boldog :D
elmegyünk kirándulni kérdezte Justin
igen-igen-igen-kiabálták
akkor nyomás
te is jössz kérdezte Justin
nem is tudom minek csak zavarnék-mondtam
dehogy gyere na légyszi-mondta majd lebigyesztette ajkait
na jó-bokszoltam válba
héjj -ez fáj rivákolt
akkor én nem is mondok semmit-néztem szemébe
ezt ne hozd fel-mondta
oké-majd rányújtottam a nyelvem
vigyáz leharapom-mondta
te harapjad inkább a barátnődnek-mondtam majd elmentem bepakolni :D


parton*

Nagyon sokat nevettünk a gyerekek hihetettlenek Justin olyan más selena semmilyen Pattie aranyos szóval jól érzem magam egy csomó képet csináltunk*

Justin és Jaxon









és  most vegyesen :D

























 



(olyan jól elvannak maguknak és nem tudom mért de fáj) :(




kérték hogy csinájak róluk pár képet*













és én*











Justin beszélhetnénk?-kérdeztem
persze mondjad
négyszemközt-köszörültem meg torkom
akkor gyerünk oda-mutatott egy faházra
beültünk
na mondjad-mondta majd leült mellém
ja semmi csak efáradtam és beszélgethettnénk-mondtam majd rá néztem
és miről-kérdezte
nem tudom-rántottam meg vállam
oks-modta
hiányzik a családom-sírtam el magam
ssh ne sírj elhiszem de ha jót akarsz magadnak-mondta majd átölelt
nem tudom mi van velem vele akarok lenni csókolni stb uram atyám ezt nem én mondtam és mi van ha igen neki ott van Selena hol kellenék én neki hissz ezt ő is megmondta hogy csak megfektetni akart
mért vagy ilyen gyengéd?-kérdeztem majd rá néztem szánk majdnem össze ért hogy érted kérdezte
olyan gyengéd vagy amit mutatsz  néha nem te vagy-mondtam majd vissza bújtam mellkasához
te vagy a második aki ezt észre vette-mondta majd felemelte az állam
gondolom Selena az első-mondtam majd bele néztem gyönyörű szemeibe
nem anya volt az első te a második Selena még nem vette észre-mondta majd hol szemembe nézet hol számra megcsókoltam egybből vissza csókolt nyelve bejutást kért amit egyből visszonozztam elkezdte simogattni a hasam  majd hannyat dőtőtt de ekkor Jaxon belépett uram atyám mitcsináltam löktem el justint
öhh Justin jössz-kérdezte félve
persze pattant fel hogy feltudja ülni
te jössz kérdezte Juss
igen-válaszoltam
majd ki mentünk szerencsére Jaxon nem mondta elsenkinek semm hálla istenek nem tudom mi lett volna belőle

otthon*
fáradtan dőltem be ágymban el is nyomott az állom
este arra ébredek valaki csókolgatja a nyakam és mikor kinyitottam........



csók

És akkorát beleütött a fejembe ököllel hogy azt hittem ott halok meg  mikor oda nyúltam éreztem hogy vérzik de nem is kicsit majd még belém is rúgott vagy háromszor majd megfogdta és a hajamnál fogva felhúzott az emeletre én csak sírtam nem volt erőm ellenkezni...:(  
most megtanulod hogy velem nem kötekedsz majd belökött egy szobába  
enged ki vagy ölj meg-mondtam majd letöröltem fejemről a vért
hát jobb lenne ha-mondta volna tovább ha Selena nem jön  be
Justin mit csináltál vele?-kérdezte majd oda szaladt hozzám ahoz képest milyen szipírtyó kedves
semmit-mondta majd elment
ne foglalkozz vele-mondta majd letisztította a sebem
fáj-mondtam majd letöröltem a könnyemet
 



nem bírom érted-mondtam majd felálltam és elmentem  a konyhába pekhemre Justin is ott volt
jól vagy?-kérdezte majd megfogdta kezem
úgy nézek ki-löktem el magamtól
nem akartam-mondta majd bele nézet szemembe



akkor hogy Justin mindennap versz csak annyira be vagy szívva hogy nem emlékszel-rá mondtam majd arrébb álltam
mutasd parancsolt rám
te akartad majd elkeztdemem húzni  felfelé a ruhám
ezt én csináltam ölelt át justin
igen mindet és emiatt gyűlöllek-mondtam sírva
ne nem akarom hogy gyűlölj-mondta majd szorosan át ölelt
nem nekem már mindegy össze törted jobban a szívem

 


de én nem akartam menteketőzőtt
akkor hogy? hmm?-válaszolj emeltem feljebb a hangom mikor megcsókolt




nem tudom mért de vissza csókoltam
ti mi a francot csináltok szólt selena



kicsim  nem akartam sajnálom mondta justin Selenának majd megcsókolta és fel is mentek a szobába
na ennyit Justinról  gondoltam magamban amikor nyílt az ajtó és belépett rajta egy......................................