2013. december 31., kedd

együtt

Mikor Selena megjelent
ti mi a f*szt csináltok?-kiabált
Selena ez nem az aminek látszik-mentekedőztem Justin meg sem szólalt mintha tudta volna hogy itt van és azért csókolt meg
akkor Emma mi?-kérdezte
Justin mondj már valamit-ütöttem meg
igen ez az aminek látszik-mondta
soha de soha ne keress vége érted vége-viharzott el sírva
hagytad elmenni-mondtam
igen jól látod-mondta majd megcsókolt vissza csókoltam remélem megbízhatok benne és nem ver át megint
szeretlek-mondta
én csak mosolyogtam
gyere menjünk haza-húzott el
beültünk a kocsiba majd elhajtottunk


Justin szemszöge*
Emma nagyon naív mindent el hisz mint azt is hogy szeretem xd
csak megdugni akarom utána mehet ahova akar nem érdekel Selenát pedig vissza szerzem ha meg nem akkor van más..:D
mikor haza értünk Emma szó szerint letámadt  csókolt amit viszonoztam kezem útra indult de ezt már Emma megállította
Juss ezt még ne-mondta pedig már feküdtünk le csak nem emlékszik
okés-mondtam
csak mosolygott
de nekem most el kell mennem valahova ne várj meg-mondtam majd elmentem csajt szerezni egyszere három kényesztetet majd haza ballagtam


2013. december 17., kedd

Juss odda jött és olyat bevert neki hogy az nekem fàj
Mit csinàlsz te barom-üvöltötem rà
Fogd be-dühöngöt
Utàlak-órdìtodtam
Leszarom büdös kurva-kiabàlt ő is
Nem kellet több olyan pofont adtam neki hogy csak úgy zsibadt a kezem
Elszaladtam nem tudom merre de csak mentem és mentem
Àlj màr meg-kiabàlt utànam Sell aki mögött jött Juss
Hadjatok-mondtam idegesen
De hogy hagyunk-mondta
Nem érdekeltek nem is akartam idde jönni-mondtam maj mefordultam
juss-on még mindig ott virított kèzlenyomatom egy cseppet semm bàntam behogy màr megtíltsa mit csinàljak-.-
Senki nem mondta hogy elgyere a buliba mondta juss
Csak hogy én veletek sem akarok lenni mondtam majd leültem egy padra
Mért veszekedtek àllandóan?-hàborodot Sell
Nem veszekszek ő szól mindig mindenbe bele-mutadtam Juss-ra
Én csak védeni akarlak-jött erőléb
Nem kérrem hogy vigyázz rám-keltem fel
Sell menj haza-szólt rà Juss
Okés vigyàzmagadra kicsim-csókolták meg egymást pfúj :P
Minek küldted haza-nèztem rá
Mert beszélnünk kell-nèzet rám komolyan
Hajh mondjad-sóhajtottam
Nem dudom mért viselketsz így-ölelt át Juss
Hogy èn mé verted meg?hm?-vàrtam válaszát
Mert nem akarom hogy mással légy-mondta majd kehelt egy puszit az arcomra
Ja én hajak meg magànyossan te meg légy boldog Sell-el-dühöngdtdem hogy képzeli ő boldog lesz én meg ne meg egy fràszt
 Neked ez a bajod féltékeny vagy Sell-re-incselkedett
Te meg hibbantàl túl sokat idtàl-mondtam egyhangúan
Ha be lennék annyira rúgva akkor nem csinàlnàm ezt majd megcsókolt vissza csókoltam mikor....

2013. december 16., hétfő

a buli

Bulin*
táncoljunk-kiáltott Sell
okés-mondta Juss
elkeztünk táncolni Selena már jól be volt rúgva nem is csodálom hisz annyit ivott hogy csoda nem hányt még
úhh nézd az a gyerek téged néz menny oda-tesékelt Selena egy gyerekhez
Emma nem megy sehova-húzott vissza Juss
neked meg mi bajod?-kérdeztem felháborodva
az hogy velem táncolsz-válaszolta
ki mondja-kérdeztem
én-válaszolta ingerülten és magához húzott
kértek inni?-kérdezte Sell
aha-mondta Juss
Sell elment inniért
enged el magad sutogdta
ne akard meg tudni mi lesz ha én elengedem magam-mondtam
látni akarom-harapot alsó ajkába
lehet látod lehet nem fórdítottam magamon és elkezdtem mozgatni a csípőm hátra  néztem és Juss csak az alsó száját nézte le néztem és már kicsit állt  xd
ne csináld ha nem akarod hogy bajod essen-fenyegetett Juss
nagyon félek-incselgedtem
majd rá jössz-mondta határozottan


Jusstin szemszöge*
ahogy Emma rázta magát ahw nem találok szavakat nem tudom mit érzek iránta de én Selenát szeretem-gondoltam magamban mikor tartottam Sell-hez
kicsim-ugrott nyakamba
édes-mondtam majd bele haraptam alsó ajkamba tudta mért csinálom így elgezdte mozgatni csípőjét
menjünk el-mondtam
oké-egyezet bele
mikor mentünk volna láttam hogy Emma egy fiúval enyeleg forrtam a dühtöl ezért odda mentem és...

2013. december 15., vasárnap

Strand

justin épp félmesztelen volt és ahww..

öhmm mitcsinász?-kérdeztem elpirulva
ja csak kaját akartam de nem megy-szomorodott el én csak röhögtem 
nincs kedved eljönni strandra-kérdezte majd elővette kiskutya szemeit *-* 
oké-válaszoltam 
na ez a beszéd röhögött
csak mosolyogtam 

Strandon*
áhh ne Justin-kiabáltam rá 
de de-röhögött majd be dobbot a vízbe
 ezt még vissza kapod ugrottam rá 
de félek lehelte szinte ajkaimba
ajánlom is-mondtam fenyegetően 
jaj mi lesz velem hisz nagyon félek-mondta gúnyolódva
majd meglátod-mondtam 
megakartam csókolni mikor kiabálást halottunk 
Justin kicsim-órdítot Selena  
kicsim dobbot le magáról Juss 
hát kösz-morgolódtam magamban ennek mindent el kell rontania gondoltam magamban mikor odda mentem hozzájuk
hát te Selena-kérdeztem majd megöleltem
haza jöttem előbb-mondta  majd viszonozta ölelésem
megtudnám fojtani egy kanál vízben
milyen volt az út kicsim-kérdezte Juss
jó..csak hiányoztál csókolta meg amit Jusss nagyon is viszonzott hisz mit vártam hogy majd ellöki? -.-

majd mikor elváltak Juss beleharapott alsó ajkába 
  
  

fojj hánynom kell ha láttom őket :P
 én nem is zavarok-mondtam majd elakartam menni de Juss vissza húzott
nem zavarsz-mondta
gyere csináljunk képeket-mondta mosolyogva Selena 
oké-válaszoltam 

Én és Juss


csak egy kép lett rólunk közös mert a többi mint selena és ő -.-







Elmehetnénk egy buliba nem?-kérdezte Juss
én benne vagyok-kiabált Sell 
énis-mondtam
akor gyerünk haza és készüljünk el-mondta Juss
oké-váalszoltuk egyszere
na nyomás
kíváncsi leszek mi lesz ebből gondoltam magamban miközben haza felé tartottunk..

 

2013. december 13., péntek

ha neki ő kell


és bele kezdet...
te egy gyönyörű lány vagy  de nekem kell Selena megértem ő szebb ő jobb ő maga tökély-válaszoltam
te is az vagy de szeretem tudod min mentünk keresztül hogy együtt legyünk hmm? tudod?-háborodott fel
ne ordíts-órdítottam rá
mért az én házam azt csinálok amit csak akarok-kiabált hangosabban
igen a te házad de ha nem ismertelek volna meg most otthon lehetnék a családommal és készülnénk a karácsonyra-ordítottam sírva
jajj hova ne szarjak hogy te mit akarsz-mondta röhögve
utállak válaszoltam
előbb még szerettél már nem?-kérdezdte majd elkezdett közeledni
megbántam és nem gondoltam komolyan löktem el-majd ki mentem a konyhába
rá ültem a székre és gondolkodtam..miért vagyok hülye mért nem jön össze Selena megcsalja én komolyan gondolom de Selena biztos most is felcsinálják de LESZAROM  ordítottam magamban
lenyugodtál cica?-kérdezte Justin
nem volt semmi bajom és ne hívj cicának mert neked selena a cicád-mondtam flegmán
tudom-mosolygott büszkén
chh-csak ennyit mondtam
és mikor jön haza a cicád?-kérdeztem
nem tudom-vont vállat
értem-mondtam
rágyujtott
kérsz-nyújtotta felém
kösz most kihagyom-mondtam majd felsiettem a szobába és bezárkóztam
 2*órával később
elaludtam le mentem a konyhába hogy igyak és egyek de bárcsak ne mentem volna le mert Justin épp.........

2013. december 9., hétfő

Szeretlek

nem tettem fel semmi sminket hisz úgyis itt leszünk a szobába bekészítettünk mindent
Justin bettet egy filmet sokat nevettünk
Film vége*
ez nagyon jó volt mondtam
szerintem is válaszolt
csak mosolygtam és ekkor megdobbtam párnával
ezt vissza kapod kezdett el kergetni elbújtam az ágyba Justin odda bújt hozzám majd elkezdte simogatni a hajam
hmm-csak ennyit mondtam majd lehunytam a szemem
tetszik-kérdezte
csak bólintottam
tudod mi van közted és selena közt?-kérdezte
na mi néztem rá-kíváncsi voltam
az hogy te a kis apróságoknak is örülsz ő meg mindig el vár mindent
szereted?-kérdeztem
is-is-mondta
ezt hogy érted-kérdeztem felhúzott szemőldökel
egyszer szeretem máskor gyűlölöm
értem-mondtam majd rá ugrottam csípőjére felnyögött
ezt csináld mégyegyszer-kérte
álmodba-röhögtem a képébe bár ne tettem volna mert közeleb húzott majd megcsókolt


csókunkba bele mosolyogtam 10*perc múlva elváltunk bele néztem gyönyörű szemeibe ami csilogott
gyönyörű a szemed-mondtam
ő csak mosolygot majd megint megcsókot Justin mondanom kell valamit mondtam amjd rá néztem
mondjad-mondta mosolyogva
nem tudom hogy elmondjam e nki hisz neki ott van Selena minek kelenék én neki de mi van ha elmondom és jó lesz minden ha elmondom legalább megtudom ha meg nem akkor soha nem tudom meg mit gondol rólam
az van Justin hogy én SZERETLEK <3
Justin lesápadt majd lelököt magáról
hova mész kérdeztem
át gondolni ezt az egészet időre van szüksége mondta majd becsapdta az ajtót maga után tudtam hogy nem szabadott volna elmondani neki borultam be az ágyba mért mondtam el neki mért szitkóztam magamban mért vagyok ennyire hülye? Elmentem lefürödni mikor végeztem mindennel befeküdtem az ágyba és utat enkedtem a könnyeimnek mikor kopogtak
gyere mondtam rekedtes hangon Justin volt az majd le ült az ágyra nem szólt majd megfogdta kezem és......

Van barátnőd

És elkezdett mozogni
ne-szóltam rá
ssh-csitítgatot majd folytatta
Justin ne-utöttem válba jó van már-gördűlt  le rólam
sóhajtottam majd elkezdtem öltözni
mért?-kérdezte tudtam mire gondol
mert neked barátnőd van aki vár-néztem rá
hajh-csak ennyit mondott
talán ha szakítasz vele lehet róla szó-mondtam
csak hogy ne fogok vele szakítani mert szeretem-majd elkezdett öltözni mert eddig mesztelen volt te tudod-mondtam majd ki menetm

otthon*
Justinnal nem volt semmi.Jó éreztem magam velük nagyon.Justin furcsán nézet rám de nem is csodálam na mindegy lementem a konyhába akkor valami gusztustalant láttam Justin épp csinált fel egy kúrvát
hogy lehetsz ekkora féreg?-futottam el
Emma várj-jött utánam Justin
mi van?-fordultam meg
ne mondd el Selenának-kérlelt
de mért csalod meg?-kérdeztem felháborodva
nem tudom de azt tudom hogy szeretem-mondta majd könnyes lett a szeme de nem sírt mert a nagy férfi egója nem engedte -.-
jól van-mondtam
köszönöm adott egy puszit az arcomra nagyon jól eset.Na jó emma ezt most haggyd abba nem nem és nem mondhatsz ilyeneket mert ő egy féreg
és létszi legközeleb ne itt jó-mondtam majd át öleltem
okés-mosolygot majd viszonozta a ölelést hozzám bújt beszipantotta illatom és addot még egy arcra puszit
ezért elviszlek este egy vacsórára jó-kérdezte
oké de nem lenne jobb egy házi mozi?-kérdeztem
benne vagyok :D -mondta majd adott egy puszit megint az arrcomra
felúgrándoztam a szobámba és rá döltem az ágyra kíváncsi leszek az estére....